#Czeglédy Csaba






Elfogultság miatt visszaléptek a Czeglédy-ügy bírói, csúszik a tárgyalás
 

Elfogultság miatt visszaléptek a Czeglédy-ügy bírói, csúszik a tárgyalás

Az eredetileg kijelölt, 3 fős bírói tanács 2 tagja „egyéb ok”-ra hivatkozva kiszállt a Czeglédy Csaba és társai elleni büntetőügyből, de már meg is van, kik ugranak be az elfogultság miatt távozó kétharmad helyére – erősítette meg a hvg.hu értesülését a Szegedi Törvényszék. Lapunk hónapokkal ezelőtt megírta, hogy kizárási ok merült fel azokkal a bírókkal szemben, akik most állítólag maguktól hátraléptek. Czeglédy Csaba szerint viszont a helyükbe lépő, új bírók sem felelnek meg a törvényi feltételeknek.




Czeglédy Csaba megszólal: megtámadja a döntést, hogy mégis bíróság elé viszik
 

Czeglédy Csaba megszólal: megtámadja a döntést, hogy mégis bíróság elé viszik

Mégis folytatják a Czeglédy-ügyet, pedig egy jogi patthelyzet miatt elakadt a törvényszéken, így Czeglédy Csaba ellen megszűnt az eljárás. A hvg.hu-nak a baloldali politikus azt mondta: Kúria előtt támadja meg a kedden bejelentett döntést, amit az őszi önkormányzati választásokkal hozott összefüggésbe. Ugyanakkor arra készül, hogy ha így mégis ott kell lennie a tárgyalóteremben, akkor meg fogja védeni magát és társait.



Czeglédy visszaszól: várható volt az ügyészség újabb húzása
 

Czeglédy visszaszól: várható volt az ügyészség újabb húzása

Már nemcsak a Czeglédy-ügyben eddig eljáró megyei főügyészség, hanem annak fellebbviteli főügyészsége is beszállt abba a jogi csatába, ami az erősen átpolitizált büntetőügy mielőbbi folytatásáért zajlik. A baloldali politikus szerint ez várható volt, de ha a bíróság elé akarják vinni, akkor szerinte kénytelenek lesznek újra nekigyürkőzni a vádemelésnek, miután az EP-választáson szerzett mentelmi joggal meg tudta hekkelni az eljárást.




Megírtuk a Czeglédy-ügy buktáját, rögtön beindult Polt gépezete
 

Megírtuk a Czeglédy-ügy buktáját, rögtön beindult Polt gépezete

Csütörtök reggel hoztuk nyilvánosságra, hogy jogi patthelyzet alakult ki, nem tudják folytatni a Czeglédy Csaba elleni büntetőügyet, újra kellene kezdeni egy korábbi szakaszától kezdve. Pár órával később a bíróság ezt az MTI-n keresztül megerősítette, a főügyészség viszont a bírósági döntésére mutogatva azonnal azt kezdte kommunikálni, hogy nincs szükség új vádemelésre, minden mehet tovább.


Patthelyzet: nem tudják folytatni a Czeglédy Csaba elleni büntetőügyet
 

Patthelyzet: nem tudják folytatni a Czeglédy Csaba elleni büntetőügyet

Miután megszűnt Czeglédy Csaba EP-választással átmenetileg megszerzett mentelmi joga, az ügyészség azonnal folytatni akarta a 2015 óta zajló büntetőügyet, a bíróság viszont ezt elutasította, így az erősen átpolitizált eljárás egyszerűen elakadt – tudta meg a hvg.hu. Az új büntetőeljárási törvény ugyanis nem elég egyértelmű, így az a pikáns helyzet állt elő, hogy a bíróság kénytelen volt beinteni a folytatást sürgető ügyészségnek. Még Czeglédy védelme sem tudja, mi lesz most, az is előfordulhat, hogy szinte elölről kell kezdeni az egész eljárást.


Lex Czeglédy: a Fidesz egyik képviselője 2008 óta bújik a mentelmi jog mögé
 

Lex Czeglédy: a Fidesz egyik képviselője 2008 óta bújik a mentelmi jog mögé

A héten tárgyalja a Parlament a mentelmi jog szűkítésének kormánypárti módosító javaslatát. A DK-s Czeglédy Csaba ügyére hivatkoznak a kormánypártiak, de Czeglédy maga azt mondja, ez a szigorítás nem róla szól. Szerinte a Fidesz már 2022-re gondol, a kormánypárt pedig bort iszik és vizet prédikál. A törvénymódosítással nem csak az előzetes letartóztatásban lévő képviselőjelöltek vesztenék el a mentelmi jogukat.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid



Saját főnökük szerint sem pártatlan bírókkal indul a Czeglédy-ügy
 

Saját főnökük szerint sem pártatlan bírókkal indul a Czeglédy-ügy

Nem Szegeden kellene tárgyalni a Czeglédy-ügyet, mert itt gyakorlatilag nem akad olyan bíró, aki a vonatkozó törvények alapján pártatlan – ez derül ki a hvg.hu-nak átadott bírósági iratból, amiben ezt maga a törvényszék elnöke vallotta be felettesének. Még fel is sorolta név szerint, melyik büntetőbírókat kellene kizárni az eljárásból – erre pont közülük ketten kapták meg az utóbbi évek legátpolitizáltabb büntetőügyét. Alig három hét, és kezdődik a tárgyalás, de a baloldali politikus szerint így eleve nem szabályos, ezért bármilyen ítélet születik, meg fogja tudni támadni.